Új bejegyzés Frissítés

2008.05.12. 11:48

Erdély   I.   Megtörtént. Nem mondom, amit érdemeltél - Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély! Nyomorúvá gyötre százados rabságod, Tört erőd nem bírja meg a szabadságot! Láncaid lehulltak s im azontúl soká Félve lépdel lábad, amikép megszoká. Gazdagon sütött rád a szabad nap fénye, S még mindig szemedben börtönödnek éje. Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, - benned Ama régi lángból egy szikra sem gerjed. És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna, Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva. Megesett, - ha nem is, amit érdemeltél, - Aminek szükségkép esni kellett, Erdély. II. Avagy a történet nincsen-e megirva, És nem emlékeznél régi napjaidra? Elfeledted volna multad annyi hősét, - Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség? Elfeledted volna - hiszen nem volt régen - A vergődő sast az oroszlány körmében? És hogy akinek most lába szennyét nyalod, Fejét ingatá az óriásnak karod? Fájdalom s gyalázat? igen, elfeledted, Az idők hulláma összecsap feletted: A történet elhagy s lapjain tenéked Nem szentel jövőre egy betű emléket. Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen Nagysága beárnyaz törpe lételedben: Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak! Szív valál a multban, mely szünetlen vertél, A szent szabadságért lángoló szív, Erdély: Mikor zsibbadás ült minden külső tagon, Te valál az, aki lüktettél szabadon. Most mi vagy? megromlott sánta-béna kéz-láb; Tehetetlenségnek szolgasága néz rád: Zsarnokod nem fárad többé láncra tenni, Megtanulta már, hogy - nem bírsz szabad lenni! (1848 nov.)

2008.05.12. 11:48

Az örökség Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak, A halál képétől nem messzire búttak.   Lakásuk volt paripájok háta, Vetett ágyok kemény nyeregkápa: Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen, Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben.   Nem kérdezték : sok-e az ellenség ? Olvasatlan próbáltak szerencsét; Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol, Kinek szive még a halálban is bátor.   Elfogytak, elzülltek ottan-ottan, Szép országok hevert elhagyottan, Fölveré az isten mindenféle gyoma, Éktelenné tette török, tatár nyoma.   Rongált zászló lőn az ő formája, Nem volt annak színe, sem fonákja, Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt: Szép zászlónk, az ország, váznál nem egyéb volt.   E becses zászlónak, a hazának, Védelmében hányan elhullának! Vérökben a rúdját hányszor megfereszték Régi ősapáink! de el nem ereszték.   Igy a zászló, ránk örökbe maradt, Ránk hagyák azt erős átok alatt: Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul, Ne legyen az isten istenünk azontul.   Most telik be, vagy soha, ez átok. A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket elfú az idők zivatarja: Nem lesz az istennek soha több magyarja.   (1848)

2008.05.12. 11:46

Én is Arkádiában... szt! ARKÁDIA-FÉLE   Magas hangból kezdettem - Engem sem a gólya költött! Nagy dolgokra születtem: Jártam egykor, mint akárki, Négykézláb, S vagyok mostan, mint sokan nem Ép-kézláb. Hagyott volna édesapám Gazdaságot kényeként, Megmutatnám... de hiába! Ág is húzza a szegényt: Életében annyifelé Protestál, Hogy ha meghal, csak megáld, de Nem testál. Kutyabőröm nem hiányzott, De hibás volt dátuma, Bennem a tens vármegyének Elveszett egy vótuma: Ki tudja, ha e szavazat El nem vész...? Eh! feledjük, ostobaság Az egész. Volna a sors édesanyám, Nem lennék én heverő; Kebelemen, érzem, érzem Mint buzog a tetterő; Nyílna csak tér, - kész bennem az Akarat - Nyílna csak... hogy futtatnám az Agarat! Szenvedéllyel kezdenék nagy Gazdaságot tartani; Szőrin lábán... utoljára Maradna is valami; Megszámlálnám ami bejő S meg' kimegy; Ez aztán a mulatságos Egyszer-egy. Elpipáznék téli este Kávéházban, névnapon: Koppasztanám a madarat, Ha már meg nem foghatom: Fosztanám a tollat, tudni- Illik a... De amiről szólni sem po... Litika. Közdologban, ahogy illik, Vezetném az ügyeket; Nem esnék oly összejövés, Hogy ne vinnék szerepet; Nem esnék - azt minden ember Hiheti - Olyan vásár, sem országos, Sem heti. Pártolnám az irodalmat Minden új év kezdetén; Egyszer, igaz: hanem elég Egy sütésből egy lepény. Kis áldozat a hazáér' Meg nem árt: Megszörözném minden évre A naptárt. Szóval, oly sokat tehetnék, Annyi pálya nyitva áll; Élnék s halnék függetlenűl... Amennyiben rajtam áll. És nem volnék, ami vagyok, Verselő, Magyarosan: kapa-kasza- Kerülő. (1853. jan. 1)

2008.05.12. 11:45

Az uj évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, Poharat emelnem. Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Olcsó legyen a kenyér, A gabona áros; Jól fizesse a tinót S nyerjen a mészáros, Mérje pedig szöszön-boron, Font kijárja bőven. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Senkinek a nyakára Ne vigyenek kontót; Valaki csak ráteszen, Nyerje meg a lottót; Annyi pénzünk legyen, hogy! Még pedig pengőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Szegény ember malacának Egy híja se essék; Messze járjon dög, halál, Burgonya-betegség; Orvos, bakó a díját Kapja heverőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Tücski-hajcski baromnak Sokasuljon lába; Boci járjon mezőre, Gyermek iskolába; Gyarapodjék a magyar Számra, mint erőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Kívül, belül maradjon Békében az ország; A vásárra menőket Sehol ki ne fosszák. Béke legyen a háznál És a szívredőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. A biró is, mint eddig, Tisztét jól betöltse: Víz kedviért a babát Soha ki ne öntse; Emberiség, igazság Egyik serpenyőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Zenebona, babona, Huzavona vesszen! Visszavonás, levonás Minket ne epesszen. Legyen egység, türelem, Hit a jövendőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Nagy uraink (ha élnek) Nőjenek nagyobbra; Áldozzanak, legyen is mit, Mégse üssék dobra; Nemzetiségünk mellett Buzogjanak hően. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Író pedig írónak Szemét ki ne ássa, - Ne is legyen az idén Napfogyatkozása Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-, S előfizetőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Mire üssek még pohárt? Asszonyi hűségre? Barátság-, polgár-erény-, Vagy mi más egyébre? Hiszen ezek közöttünk Vannak kelendőben. Tudj' Isten, mi minden nincs Ez uj esztendőben!

[4-1]